Kate Kirwin – a nőket támogató SheCodes – Community for Females (Programozó nők – Közösség a Nőkért) közösség alapítója

Amikor Kate Kirwin 20 éves volt, önállóan elkezdett programozást tanulni. Mivel magára volt utalva, ez az igyekezte hamar megfeneklett. A létező programozócsoportokban férfiak voltak a hangadók, és Kate úgy érezte, hogy nem lehet igazán önmaga, és köztük máshogy kell viselkednie. Létrehozta hát Ausztráliában a Női programozók nevű közösségét, hogy műszaki és karrierépítési ismereteket tanítson nőknek, és nőközpontú tankörnyezetet hozzon létre. A Logitech MX #WomenWhoMaster sorozat legújabb része Kate történetét mutatja be. Itt a közösségkeresési nehézségeiről beszél, és arról, hogy mi sarkallta új ötletek életre keltésére, mitől reméli, hogy jobb helyként hagyja itt a világot, mint amilyennek találta.

K.: Mi sarkallta a Női programozók program elindítására, és hogy képviselje a műszaki-tudományos területen dolgozó nők érdekeit?

Miután elkezdtem jobban megismerni a műszaki területet, megpróbáltam magamtól megtanulni programozni. Gyorsan rájöttem, hogy közösség nélkül nehéz kitalálni, mi legyen a következő lépés, és hogyan kérjek segítséget. Megpróbáltam olyan közösséget keresni, ahol tanulhatok, de ennek során úgy éreztem, mintha nem önmagam lennék. 

Egyszer elmentem egy összejövetelre a Spacecubed-hoz. Ez az esemény az irodámban volt, ott, ahol nagyon otthonosan éreztem magam. Mire odajutottam, az esemény már megkezdődött. Világoszöld ruha és magassarkú cipő volt rajtam. Az az iroda betonpadlós, szóval nagyon hangos, ha magassarkúban besétálok. A szobában mindenki férfi volt, és majdnem mindenki fekete, fehér vagy szürke öltözetet viselt. Így amikor besétáltam világoszöld ruhában és hangos cipőben, az egész terem elnémult és felém fordult. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Miután így éreztem magam abban az irodában, ahol általában otthonosan szoktam magam érezni, elgondolkodtam azon, hogy hogyan érezhetnek a többiek. Elhatároztam, hogy megoldom ezt a problémát, ami minden bizonnyal más nőknek is problémát jelent.

K.: Milyen programokat és műhelymunkákat nyújt a Női programozók?

Háromfajta programunk van. Van egy egynapos műhelymunkánk, egy egyhetes programunk és egy hat hónapos részmunkaidős programunk. Az egynapos műhelymunka ingyenes, mindenkinek a saját tempójához igazított internetes oktatás. A hosszabb programok során több területtel foglalkozunk, amilyen például az adatkezelés, a JavaScript, a Python, a HTML, a CSS, valamint a háttéralkalmazások és kezelőfelületek programozása.

K.: Milyen szerepük van a mentoroknak a Női programozók esetében?

Lenyűgözőek a mentoraink. Ausztrália minden részéről valók. Az egyik tevékenységük, hogy a Slack alkalmazáson át válaszolnak a kérdésekre. Tavaly néhány Brisbane-ben lakó lány kapcsolatba lépett az egyik mentorunkkal, Bennel. Folyton olyanokat mondtak, hogy „Odáig vagyunk a Perhtben lakó Benért, mert minden kérdésünkre válaszol”. Úgy beszéltek róla, mintha személyesen találkoztak volna, nem 4000 km-re lenne tőlük.

Az egyik fontos tényező, hogy vegyesen vannak férfi és női mentoraink az oktatói csapatban. A valóság az, hogy miután a diákok elhagyják a közösségünket, a legtöbb munkatársuk férfi lesz, ezért lényeges, hogy megtanulják azt is, hogyan kell a férfiakkal együtt dolgozni. A férfi mentoraink is megtanulják, hogyan kell nőkkel együtt dolgozni, ezért mondhatni, belülről is javítjuk az iparágat.

K.: Milyen tanácsot tudna adni azoknak a nőknek, akik most kezdik el a programozást, illetve újak a műszaki szakterületen, és a kedvüket szegték?

Ha valami nem tetszett, az nem jelenti azt, hogy semmi sem fog. Hogy megtaláljuk, mi az, ami fekszik neked, ki kell próbálni egy csomó különféle szakterületet. Az egyik mentorunk, Michelle azt szokta mondogatni, hogy „pusztán az, hogy nem szereted valamelyik programnyelvet, vagy nem vagy jó benne, még nem jelenti azt, hogy nem vagy jó programozó. Csak annyit jelent, hogy nem találtad meg a neked való programnyelvet.” Ő maga remek példa erre. A szakmát az egyik programnyelvvel kezdte, és utálta. Most Python nyelven programozik, és azt mondja: „Imádom a Pythont. Ez én magam vagyok, ez az, amivel ki tudok kapcsolódni.”

K.: Melyek azok a legfontosabb műszaki-tudományos ismeretek, amelyeket a következő generációnak el kell sajátítania?

A megfelelő gondolkodásmód és tanulási módszer megtanítása sokkal fontosabb, mint egy adott ismeretanyag oktatása. A feladatkörök és a technológia olyan gyorsan változnak, hogy a jövőbeni munkák nagy része ma még nem is létezik.

K.: Most játsszunk el azzal a gondolattal, hogy a lány dédunokád ugyanazt a pályát választja, mint te, és 2100-ban diplomázik. Milyennek szeretnéd látni az ő jövőjét?

Azt szeretném elérni, hogy az én munkámra ne legyen szükség. Azt szeretném, hogy a társadalom olyan legyen, ahol nincsenek ilyen korlátok a nők számára, ahol igazi sokszínűség van. Hallottam már olyat is, hogy a nőknek azt mondták, a műszaki pálya nem biztonságos a nők számára, vagy hogy a nők nem elég elkötelezettek a műszaki pálya iránt. A legjobban azt remélem, hogy olyan társadalomban élhet majd, ahol nem léteznek már azok az előítéletek, miszerint ilyen vagy olyan személyiségűnek kell lenned vagy valamilyen szintű intelligenciádnak kell lennie ahhoz, hogy műszaki területen dolgozz.