Nadia Zhuk – Az önérdek-érvényesítés és a kölcsönös támogatás ereje

Nadia Zhuk autodidakta komplex (full stack) szoftvermérnök, akinek a küldetése, hogy segítsen a szakmai háttérrel nem rendelkező embereknek megtanulni kódolni, és sikeres karriert építeni technológiai területen. Gyerekként idegenkedett a technológiától, de a húszas évei közepén egy karrierváltás miatt a szoftverfejlesztés felé fordult. A #WomenWhoMaster sorozat legújabb részében Nadia elmeséli, hogyan tanult meg hinni önmagában, beszél a támogatói kör jelentőségéről, valamint a technológiai ipar jövőjével kapcsolatos reményeiről.

K.: Mesélnél nekünk a munkádról és arról, milyen egy átlagos munkanapod?

Teljes körű termékmérnök vagyok az Intercomnál. Elsősorban csevegőrobotok és másfajta automatizálások építésére és fejlesztésére összpontosítok. Új funkciókat fejlesztek, meglévő kódot alakítok át, vagy azon dolgozok, hogy a termék megfelelően működjön.

K.: Beszélnél nekünk a gyermekkorodról és arról, hogyan kerültél a technológia világába?

Az én történetem eléggé eltér más, műszaki-tudományos területen dolgozó emberekétől. Az 1990-es, rendszerváltás utáni években nőttem fel Belaruszban. Nehéz időszak volt ez az ország és a családom számára is. Csak 15 éves koromban engedhettük meg magunknak az első számítógépünket – ez 2006-ban volt. Gyerekkoromban semmilyen kapcsolatom nem volt a technológiával, és nem is igazán érdekelt. Mindig is jobban vonzottak a humán tárgyak: az olvasás, az írás és az idegen nyelvek. Ez az érdeklődés vezetett oda, hogy szerkesztő és újságíró legyek egy független hírújságnál. 

25 éves voltam, amikor a lap megszűnt, és ki kellett találnom, mi legyen a következő lépés. Azt tudtam, hogy Belaruszból Lengyelországba akarok költözni, és azt is tudtam, hogy nem rendelkezem a szükséges készségekkel ahhoz, hogy ez a váltás sikeres legyen. Némi kutatás után világossá vált számomra, műszaki ismeretek kellenek ahhoz, hogy egy másik országban el tudjak helyezkedni. A technológia azonban még mindig megrémített. Úgy éreztem, vannak azok az emberek, akik tudnak programozni, és van egy másik csoport, azok, akik jobban értenek a humán területhez. Úgy éreztem, én a második csoportba tartozok.

K.: Ekkor kezdtél el önállóan műszaki tudásra szert tenni?

Igen. Apránként kezdtem el tanulni. Először az Excelt, aztán a Photoshopot, majd más programokat. Aztán áttértem a programozásra. Nem tanultam egyetemen, és kódolótáborba sem jártam. Csak én voltam és a számítógépem.

Elég nagy kihívás volt. Könyveket és forrásokat kellett keresnem az interneten, majd kideríteni, mi az, ami működik, és mi nem.

K.: Milyen tanácsot adnál a műszaki-tudományos pályán dolgozó többi nőnek?

A karriertanácsok közül néhány kedvencem a „Nice Girls Don't Get The Corner Office” (A rendes lányok nem kapják meg a legjobb irodát) című könyvből származnak. Ez a könyv a nők olyan, nem tudatos hibáiról szól, amelyekkel szabotálják a saját karrierjüket. Az egyik ilyen hiba az, amikor nem állsz ki magadért a bértárgyalások során, vagy amikor előléptetést kérsz. Ez kihívást jelenthet azoknak a nőknek, akiket arra neveltek, hogy mindenkinek megfeleljenek, és akik félnek attól, hogy „nehéz esetnek” tartják őket. De nagyon fontos megtanulni, hogyan állj ki magadért, és hogy harcolj azért, ami a tiéd!

K.: Volt olyan mentorod, egy konkrét személy, akivel a pályamódosítási időszak alatt találkoztál, aki valóban segített és irányt mutatott?

Amikor elindultam a technológiai pályán, nem volt szakmabeli mentorom, és ezt nagyon bánom. Szerencsére a pályafutásom felénél bemutattak egy nagyon tapasztalt mentornak. Bár csak egy alkalommal mentorált, rengeteg útmutatást adott nekem, és segített, hogy rátaláljak a saját utamra a technológia világában. A mentorálás rendkívül hatékony tud lenni, és néha egy alkalom is elég ahhoz, hogy választ kapj a kérdéseidre.

Mára én mentorálok másokat, akik kódolni tanulnak, és nem tudom eléggé hangsúlyozni a mentorálás és a külső támogatás fontosságát. Az első dolog, amit az újoncoknak ajánlok, hogy építsenek ki egy támogatói kört. Ez lehet a való életben, mint egy tanulócsoport, vagy online, mint például a #100DaysofCode. A támogatói kör segít, hogy motiváltak maradjunk, amikor nehézzé válik a tanulás, később pedig segít eligazodni az olyan bonyolult helyzetekben, mint például egy rossz légkörű munkahely elhagyása vagy egy előléptetés kérése.

K.: Az egyik módja annak, ahogy segíted a programozást tanuló embereket az, hogy megosztod a tapasztalataidat, ahogy például a Crossing the Rubycon című könyvedben is tetted. Mit tanulhatnak a nők a könyvből?

A könyv egyszerre az én személyes történetem és egy lépésről-lépésre követhető útmutató arról, hogyan tanulhatsz meg kódolni, ha nem rendelkezel műszaki készségekkel. Először akkor gondoltam arra, hogy megírom, amikor megnéztem, milyen forrásanyagok vannak a programozni tanuló emberek számára. Rájöttem, hogy nem sok olyan tartalom van, amelyet nem műszaki beállítottságú emberek állítottak össze. Úgy tűnt, a legtöbb tartalomkészítőnek volt valamilyen ehhez kapcsolódó szakmai háttere, mielőtt programozóvá vált, és én sosem láttam magamat ezekben a történetekben. 

A könyv a hozzám hasonló embereknek szól – olyanoknak, akiknek nincs technológiai tudásuk, de szeretnének megtanulni programozni, és karriert építeni a technológia területén. Azzal a céllal íródott, hogy a személyes karrier tanácsadójuk legyen. Egy olyan forrás, amelyre támaszkodhatnak, ha elveszítik az önbizalmukat, vagy úgy érzik, nem tudnak továbblépni. A könyv lépésről lépésre bemutatja, miként lehet szert tenni a szükséges ismeretekre, hogyan kaphatjuk meg az első programozói állást, és ezt követően hogyan építhetünk sikeres karriert ezen a területen.

K.: Most játsszunk el a gondolattal, hogy a dédunokád ugyanazt a pályát választja, mint Te. 2100-ban végez a főiskolán. Milyennek szeretnéd látni az ő jövőjét?

Szeretném, ha ő is, mint mindenki más, erősnek érezné magát, és tudná, hogy bármire képes és mindent el tud érni, amit csak akar. Remélem, hogy kevesebb lesz a korlátozás, és mindenki számára könnyebben hozzáférhetők lesznek az információk a szakmán belül, és azon kívül is. A legfontosabb pedig az, hogy remélem, addigra már nem kell nőkről vagy férfiakról beszélnünk a technológia világában, mert azok a problémák, amelyekről most beszélgetünk, addigra megszűnnek.