Sara Inés Calderón – STEM pályafutásának tapasztalatai

Sara Inés Calderón számítástechnika felé vezető útja tele volt fordulatokkal. De amikor egyszer csak odaért, akkor valóban megérkezett. Ma, miután éveket töltött tanácsadóként, szoftvermérnökként, íróként, előadóként és a Women Who Code Austin társigazgatójaként, Sara kemény munkával szerzett tapasztalatokkal rendelkezik, melyek szakterületéről alkotott véleményének alapjául szolgálnak. Nemrégiben Sara időt szakított arra, hogy a #WomenWhoMaster sorozat keretében megossza gondolatait a Logitech MX csapatával a tanulási módokról, az érzelmi intelligencia fontosságáról a logikus gondolkodást megkövetelő munkák során, valamint arról, hogyan teremthetünk helyet magunknak a műszaki-tudományos területeken.

K.: Sokan már korán elkezdenek érdeklődni a műszaki-tudományos területek iránt. Mondd csak, Te is „kocka” voltál már gyerekkorodban?

Nem, nem voltam az. Felnőttként kerültem csak kapcsolatba a technológiával. De apám egyetemi tanár, így már azelőtt hozzáférhettem a korai e-mail platformokhoz és a parancssorhoz, hogy az America Online elkezdett volna szoftver CD-ket küldeni. Ezekkel játszottam általános iskolás koromban. Természetesen a Nintendo és a 90-es évekbeli játékkonzolok is érdekeltek, a bátyámmal együtt játszottam ezekkel. De inkább könyvmoly voltam. Gyerekkoromban sokat olvastam és írtam, aminek egyébként szerintem több köze van a mérnöki és műszaki területekhez, mint azt az emberek gondolnák. Sokan úgy vélik, csak a matematika és a természettudományok segítségével fejleszthető a logikus gondolkodás és a problémamegoldó képesség, pedig az olvasás és az írás terén is sok a logika és a megoldandó feladat.

Amikor középiskolába jártam, nem tudtam, mi az a számítástechnika. A 2000-es évek elején a Stanfordon kötöttem ki, és itt kezdtem rájönni arra, hogy egy technológia-központú kultúra és gazdaság van kialakulóban. Bár ez érdekes volt számomra, a főiskolán a médiával foglalkoztam, és újságíróként dolgoztam, amiből aztán később technológiafejlesztés lett. Újságírói pályafutásom során a technológia és a média közötti kapcsolat egyre erősödött, míg végül a kettő szorosan összefonódott. Vagyis a műszaki-tudományos területre történő átállás nálam nem annyira tudatos döntés volt, mint inkább egy természetes fejlődés, hogy lépést tartsak a korral.

K.: Nehéz volt ezt az új készséget később elsajátítani, mint a szakmabeliek többsége?

Voltak nehéz időszakok, az biztos. Végül a Los Angeles-i székhelyű Sabio programozóiskolába jártam. Csak nyolcan voltunk az osztályban, de mindenki sokkal jobb volt nálam a programozásban. Néha elcsüggedtem a képességeimet illetően, de valójában ez az időszak megtanított egy fontos leckére: az eszességet azzal azonosítjuk, hogy gyorsan és könnyen felfogunk valamit, pedig valakinek egyszerűen csak egy kicsit több idő kell, hogy átlássa a dolgokat, vagy több magyarázatra van szüksége bizonyos fogalmak elsajátításához.

K.: Ha az ember nem a világ leggyorsabb programozója, mik azok a tulajdonságok, amelyek segíthetnek a műszaki-tudományos pályán, különösen a nők esetében?

Tapasztalataim szerint a nők nagyon jók a kommunikációban, és ez egy alulértékelt adottság. A kommunikáció valójában nem más, mint annak a művészete, hogy segítsünk másoknak megérteni, mire gondolunk, nem? Ha nincs meg az az érzelmi intelligencia, amely biztosítja, hogy az elképzeléseid érthetőek legyenek a másik fél számára, a kommunikáció megszakad, és a munka nem készül el. Tehát ezek az úgynevezett puha készségek valójában a hatékonyság hiányosságait oldják meg. És azt hiszem, ez gyakran elvész a műszaki irányultságú szervezeteknél, mert ezeket többnyire férfiak vezetik, és senki nem mond olyasmit, hogy „Nagyon tetszik, ahogy Sara el tudja mondani, mi a probléma, mert ez lehetővé teszi a gyors megoldást”. Ehelyett olyanokat mondanak, hogy „Ember, Dave egész éjjel fent volt, végigdolgozta a hétvégét, és megcsinálta ezt a programot.” Én azonban határozottan azt mondanám,

A másik, amit megemlítenék, és ami az elsőhöz kapcsolódik, az a dokumentáció. Én mindenhol dokumentációt készítek. És mit ad a dokumentáció egy szervezet számára? Hatékonyságot. A dokumentáció segít, hogy az emberek egy nyelvet beszéljenek, és útmutató készíthető arról, hogyan lehet a legjobban dolgozni az adott technológiával. És úgy gondolom, ha a dokumentálás szokássá válik, az nagyon hasznos lehet a műszaki-tudományos területre épp belépő emberek számára.

Végezetül pedig azt mondanám, vannak bizonyos fenntartások, amelyeken a nőknek át kell küzdeniük magukat a technológiához kapcsolódó szakmákhoz vezető tanulás útvesztőjében. Azok a nők, akik hosszabb ideig maradnak ebben az iparágban, valószínűleg szorgalmasabbak vagy kitartóbbak lesznek az átlagnál, és – akár igazságos, akár nem – ez a hasznukra válik.

K.: Manapság nagyon sok fiatal, köztük sok fiatal nő szeretne alkotó lenni, vagy saját időbeosztása szerint dolgozni. Dolgoztál már szerződéses munkákon és szabadúszóként is. Van valamilyen tanácsod azoknak, akik úgy gondolják, hogy ezt az utat szeretnék választani? Válasszanak egy szakterületet? Fektessenek több energiát a kapcsolatok kiépítésébe?

Én azt mondanám, többféleképpen is lehet ezt csinálni. Nekem könnyű volt kiválasztani egy szakterületet. A technológia, amivel dolgozok, hiánypótló. A neve React Native, és lényegében JavaScriptet használ telefonos alkalmazások készítéséhez. Öt éve csinálom ezt, ami nagyon hosszú idő az adott technológia esetében, és ezzel a rangidős kategóriába tartozok. Szóval nálam ez remekül bevált. De mint minden technológia esetében, itt is alkalmazkodni kell a változásokhoz, mert a változás állandó. Ezt megelőzően volt egy másik nagyon népszerű JavaScript keretrendszer, az Angular. Az Angular előtt ott volt a jQuery. Szóval mindig résen kell lenni.

De nem feltétlenül kell mindenkinek szakosodnia. Ha szabadúszóként szeretne valaki dolgozni, akkor egy átfogó megközelítéssel mondhatja azt is, hogy „Ezen a három vagy négy technológián belül bármit elvállalok, amit csak lehet.” Ez nagyon jól működhet. Ugyanakkor ezért valószínűleg nem fizetnek ugyanolyan jól, mint ha az illető egy területre specializálódna. Vagyis mindkét lehetőségnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha pedig a „Mire szakosodjak?” kérdésen töri valaki a fejét, érdemes lehet felkeresni az álláskereső oldalakat, és megnézni, hány nyitott pozíció van a különböző technológiákra.

Szerintem a kapcsolatok építése is remek dolog. Az olyan szervezetek, mint a Girls Who Code és a Women Who Code igazán kiváló társai vagy ösztönzői lehetnek a kapcsolatépítésnek. Például az austini Women Who Code szervezetnek van egy több ezer tagot számláló Slack csatornája. Így hetente írja valaki, hogy „Helló emberek, van egy nyitott pozíciónk, jelentkezzetek, és szerzek egy belsős ajánlást.” Ha valaki munkát vagy lehetőségeket keres, bármilyen szakosodott szervezet nagyszerű segítség lehet ebben.

K.: Az elmúlt 100 évben hihetetlen előrelépést értünk el a nők szempontjából, de hogy látod az iparág egészének fejlődését a következő évtizedben?

Ez érdekes kérdés. Úgy gondolom, hogy különösen a távmunka fogja megváltoztatni az iparágat, és talán befogadóbb környezetet is biztosít a nők számára. Ha például olyan nő vagy, aki hozza-viszi a gyermekét az iskolába, az kizárhat bizonyos munkakörökből, de távmunka esetén bizonyos kötöttségek enyhülhetnek.

A finanszírozási struktúrák különböző típusai is fejlődnek, így például a közösségi finanszírozás vagy a befektetések új formái. Ezek összességében több lehetőséget teremthetnek a nők és a különböző etnikai csoportokba tartozók számára, mind a saját vállalkozásuk elindítására vonatkozóan, mind pedig azért, hogy izgalmas projektekkel szolgálhassanak a sokszínű fejlesztői csapatoknak. Mindenesetre azt hiszem, hogy amit látni fogunk, az másképp fest majd, mint amit eddig megszoktunk!